Wimbledon



Bár nem igazán zöld, azért a miénk - Fotó: Molnár Bence



Wimbledon. Ha valaki meghallja ezt a bűvös szót, sok minden juthat eszébe. Az idősebbeknek a skandináv harcos, Björn Borg győzelmei, Taróczy Balázs páros sikere, esetleg az ifjú Boris Becker berobbanása. A fiatalabbak Pete Sampras hét győzelmére emlékeznek legszívesebben, de a horvát Goran Ivanisevics hihetetlen menetelése is megmaradhatott az emlékezetükben. A mai generáció pedig a svájci klasszis, Roger Federer és a spanyol Rafael Nadal óriási csatáin nőtt fel. Olyan embert lehetetlen találni, aki valamilyen módon ne állna kapcsolatban az angol nyílt bajnoksággal, mindenkinek van valamilyen emléke a dél-londoni viadalról.

A világ legnagyobb hagyománnyal rendelkező teniszbajnoksága már 1877 óta a tenisz legnagyobb játékosainak találkozóhelye. Bár egy ideig ez nem így volt, hiszen a 20. Században a kezdetben csak amatőrökből álló mezőnyben megjelentek a profik, akiket aztán kitiltottak a szentélyből egészen 1968-ig, az Open éra bevezetéséig. Wimbledon közben végig meg tudta őrizni hírnevét, a legfontosabb Grand Slam versennyé vált és az is maradt, egyedül az 1970-es években volt egy kisebb megingás, amikor a US Open a hatalmas pénzdíjaival előretört, de azóta már Angliában is megemelkedtek a jutalmak, így Wimbledon visszaszerezte az őt megillető helyét a világ élén. Mindezt úgy, hogy közben hagyományait is megőrizte, hiszen ez az egyedüli Grand Slam torna, ahol kötelező a teljesen fehér szerelés. Bár voltak többször is zúgolódások a teniszezők körében a kemény szabályozással szemben, sohasem sikerült elérniük, hogy eltöröljék az előírást, még a Paradicsommadár Andre Agassinak sem volt elég nagy befolyása.

Wimbledon a világ legfontosabb teniszversenye, nem véletlenül nevezik nem hivatalos világbajnokságnak is. Aki nem tudott nyerni a szentélyben, nem is számít igazán nagy játékosnak. Érdekesség, hogy a hazai teniszezőknek immáron 77 éve nem sikerült elnyerniük a kupát. Tavaly Andy Murraynak mindössze egy mérkőzés hiányzott, hogy megtörje az átkot, de végül négy szettben kikapott Roger Federertől, aki így hetedik trófeáját nyerte a szent füvön, ezzel pedig beérte az amerikai Pete Samprast és az amatőr-korszak legnagyobbját, William Renshaw-t az örökranglista élén. Idén viszont megtört az átok, és Murray 77 év böjt után otthon tartotta a serleget a szigetországban.

Ugyanakkor van pár rekord, amiket valószínűleg se Federer, se Murray nem fog sohase megdönteni: a csehszlovák-amerikai Martina Navratilova egészen elképesztő eredményeket mondhat a magáénak; összesen 9 egyéni, 7 páros és 4 vegyes páros sikere van Wimbledonban! Ráadásul az első sikere (1976) és az (eddigi) utolsó sikere (2003) között 27 év telt el! Amikor 2003-ban az indiai Leander Paes párjaként átvette a vegyes páros trófeát már 47 éves volt! Pályafutása alatt összesen 326 mérkőzést játszott csak Wimbledonban! Egészen elképesztő! Ezek után azt hinné a teniszrajongó, hogy ezt már tényleg lehetetlen megdönteni. Azonban van egy hölgy, akinek még az Open éra előtt sikerült beállítani ezt a rekordot, ő az amerikai Billie Jean-King, aki összesen 20 trófeával büszkélkedhet, mint Navratilova. Ebből 6 egyéni-, 4 páros- és 10 vegyes páros siker.

Ha már Navratilova extrém életkorát említettük, érdemes a 80-as évek, 90-es évek fordulójának német sztárját, Boris Beckert is megcsodálni. Első egyéni győzelme idején, 1985-ben mindössze 17 éves volt! Ezzel ő minden idők legfiatalabb egyéni bajnoka a férfiaknál. A nőknél viszont még fiatalabbaknak is sikerült győzni: 1887-ben a brit Littie Dod mindössze 15 évesen lett egyéni bajnok!

A szakértők szerint a füves borítás kedvez a legkevésbé a hosszú labdameneteknek és a maratoni mérkőzéseknek. Általában ez így is van, ugyanakkor mégis Dél-Londonban játszották minden idők leghosszabb mérkőzését, 2010-ben az amerikai John Isner és a francia Nicolas Mahut 11 óra és 5 percen keresztül küzdött egymással. Néhány egyéb elképesztő adat a mérkőzésről: az utolsó szett 8 óra 11 percen keresztül tartott, Isner 113 ászt ütött, ezzel abszolút rekorder. Mahut csak 103-at, de így is összehoztak ketten 216 fogadhatatlan adogatást! Mahut összesen 502 pontot nyert meg a három napon keresztül tartó csatán, de ez is kevés volt számára a továbbjutáshoz. Érdekesség még, hogy ez az egy mérkőzés tovább tartott, mint Serena Williams összes (7) mérkőzése együttvéve 2009-ben, amikor megnyerte a tornát!

Manapság már az is bombameglepetésnek számít a férfi mezőnyben, ha nem az első négy kiemelt valamelyike nyer egy Grand Slamet. Éppen ezért is tűnik a horvát Goran Ivanisevics 2001-es teljesítménye már-már hihetetlennek. A volt jugoszláv teniszező 2001 előtt három wimbledoni finálét bukott el, míg egy sérülés után a világranglista 125. helyéig le nem csúszott. A 2001-es bajnokságon így csak a szervezők jóindulatának köszönhette, hogy elindulhatott szabadkártyásként. Meg is ragadta a lehetőséget, egészen a döntőig masírozott, ahol aztán legyőzte az ausztrál Patrick Raftert, így 30 évesen megszerezte élete első és utolsó Grand Slam-címét.

Végül egy utolsó elképesztő teljesítmény: eddig egy játékosnak sikerült arany-szettet elérnie, vagyis pontveszteség nélkül szettet nyerni. A kazah Shvedova tavaly 15 perc alatt végzett az olasz Sara Erranival az első 6 játékban, pontveszteség nélkül!

Mint láthatjuk, Wimbledon megannyi hihetetlen rekordnak az otthona, számos világsztár pályafutásának meghatározó állomása volt. Éppen ezért, amikor elkezdődik a torna, bármelyik évet is írjuk, számítanunk kell rá, hogy ismét valami hihetetlen rekord fog megdőlni, vagy egy új világsztár fog születni a szemünk előtt. Wimbledon, a történelem itt íródik!

Botond bevette Bécset




Francia Botond akcióban



Péntek reggel… Végre nem kell felkelnem reggel fél hétkor, mert eljött a várva várt nap, újból versenyezhetek! Félálomban még hallom a hétórás buszt, ahogy elhajt a házunk előtt, rajta a szokásos tömeggel. Visszaalszom. Kilenckor felkelés, majd az ütők rituális bepakolása következik. Minden rendben, indulhatunk! Három és félóra autózás után megérkezünk Szombathelyre, ahol egy ebéd erejéig megállunk, majd indulunk tovább Bécs felé. A jól ismert útvonalon haladunk, másfél óra alatt fel is érünk a verseny helyszínére, a wiener neudorfi sportkomplexumba.

Alighogy belépek a főbejáraton, rögtön szembetalálkozom grazi barátommal, Jonassal, aki már túl van két párosmérkőzésen, és nagyon fogadkozik, hogy az U16-ot be fogja húzni. Majd meglátjuk! A regisztrációs asztal körül nagy a felfordulás, meccslapok keringenek, játékosok melegítenek a soron következő meccsükre, vagy egyszerűen csak pihennek a parkettán. Regisztráció, majd lepakolás. Immáron hagyományos módon a tollaspályákhoz pakolok le, mivel ott a legnagyobb nyugalom, és attól sem kell félnem, hogy fejbetalál egy labda a pihenés közben. Hat óra után nem sokkal mondják a hangosba, hogy Krisztof Mónár meccse következik. Ellenfelem az osztrák teniszező, Alexander Barbunopulos, akivel egyszer már találkoztam, akkor simán nyertem. Most nagyon megszenvedek, pingpongban és tollasban is csak szorosan tudok nyerni, sőt squashban még 20:15-ös hátrányból is fel kell állnom. A kinti salakos teniszpályákra így 12 pontos előnnyel mehetek fel. A bemelegítésnél úgy gondolom, jobb, ha már az elején elhitetem vele, hogy nem tudok teniszezni, így kétszer is kivágom kerettel a labdát a nézők közé. Mindkettő a kolbászt sütögető Ptacnik apukát veszélyezteti, de végül egyik sem találja telibe a grillt… Az elején úgy tűnik, simán elég lesz a fór, sokat hibázik Alex. Lassan viszont belejön a játékba, második szerváimat torpedó módjára veri be a sarokba, szervái minimum 180-al süvítenek, így már neki áll a meccs. Végül aztán előhúzok két jó első szervát a tarsolyomból, így nagy nehézségek árán, de túljutok az első körön.

Gyorsan összepakolok, már indulunk is visszafelé Szombathelyre. Mattersburg közelében sikerül befogni a Kossuthot, éppen a második félidő kezdődik a román-magyaron. Elég elkeserítő a helyzet, a kommentátor szerint gyatrán játszik a csapat, 2-0-ra mennek a hazaiak. Eszembe jut tesitanárom csütörtöki megjegyzése: „Kristóf, úgy kikapunk, hogy lesz közte három is!” Mire megérkezünk nagymamámhoz, friss almás pite és egy harmadik román gól fogad. Csendben megjegyzem, hogy legközelebb mindenképpen Csaba bával fogok tippmixelni…

Szombat reggel az órásház árnyékában várjuk Sákovics Pétert, akivel már együtt megyünk ki Ausztriába. Párosban és egyéniben is az első hely a célja, első kiemeltként nem is lehet más. Wiener Neudorfban már zajlik az élet, elit játékosok gyűrik egymást a pályákon. Első mérkőzésemen azzal az Alexander Kaess-szel játszom, akitől tavaly a férfi D döntőjében gummiarm-mal kikaptam. Most esélye sincs, szitkozódik a szemcsémtől a pingpongnál, káromkodik a tollasom láttán, majd szó nélkül beletörődik a vereségbe a fallabdapályán. Mire lesétálok a salakról, már nincsen talpon lévő magyar az elittáblán, így érmeket sajnos már csak a junior, szenior és B, C kategóriás játékosainktól várhatunk.

Eredményeimről szeretnék hírt adni, ezért wifit keresek, de nem járok sikerrel. Florian, leendő ellenfelem, egyben jó ismerősöm viszont kisegít, kölcsönadja mobil wifijét és telefonját is. Gyorsan bejelentkezem a Facebook-ra, ránézek a Nemzeti Sportra meg a US Openre, majd vissza is szolgáltatom neki a szerkezetet. Nem szeretnék a rangadó előtt elkényelmesedni! Sajnos két órával később már a junior esélyek is fogyatkoznak, ugyanis kikapok Floriantól. Pingpongban tologatunk, tollasban felmosom vele a padlót, pontjaim után Francia Botond lelkesen bekiált a pályára, ellenfelem nem bírja a feszültséget, káromkodik egyet, majd szemüvegét többször is elhajítja… Viszont a fallabda már az ő akarata szerint alakul, simán kikapok, pedig még bírónk is van, Michi Dickert személyében! A teniszjátékom egyenesen elkeserítő, pedig a magyar tábor mindent megpróbál, hogy ellensúlyozza a hazaiak őrjöngését. Péter tanácsokkal lát el a félidőben, azonban én már nem tudok újítani és mindössze egy nyerő ütéssel kiesek…

Szerencsére nem sok időm maradt a vereségen keseregni, mert egyből megyek fel a C kategória elődöntőjére, ahol Virágh Andrással játszom. Természetesen a show-meccset megint nem látom, sőt az elit döntőről is lemaradok… Viszont most nem ezzel foglalkozom, hanem az András elleni elődöntővel. Pingpongban őt is nagyon zavarja a szemcse, a tollast megint meg tudom nyerni, míg fallabdában nagyon jónak számító 10 pontot érek el. Végig felszabadultam játszom, élvezem a meccset, és végül nagy meglepetésre bejutok a vasárnapi fináléba. Lendületből még gyorsan megvívom a junior helyosztómat Jonas ellen, majd Péterrel indulunk vissza Szombathelyre.

Vasárnap reggel meglepő kihaltság fogad minket a csarnokban, csak néhány pár ütöget, meccs szinte semmi. Ránézek a jegyzeteimre, amiket Pécsről hoztam. Matek házi, permutáció, variáció és kombináció, töménytelen mennyiség. Valahogy nincs kedvem hozzá, se Petőfi Apostoljához… Inkább felmegyek az emeletre, ahol Péter viaskodik szlovák ellenfelével a szenior elődöntőben. Tollasban nagyon szép pontszámot ér el, így már nem lehet kérdés, ki jut a döntőbe. A másik ágon a pesti hálógyilkos, Joachim Gersdorf már a pingpongban eldönti meccsének sorsát honfitársa, Volker Sach ellen.

Hamarosan már én következem a C kategória döntőjében, ahol sorozatban másodszor szerepelek. Ezúttal egy cseh játékos az ellenfelem, aki eddigi mérkőzései alatt mindössze egy pontot vesztett a fallabdapályán… Nekem kettőt is sikerül összehoznom ellene, sőt pingpongban még meg is verem, így a teniszig is eljutunk. A bemelegítésnél gyakorlom a kick szervát, ami olyan jól megy, hogy kétszer lövöm fenékbe egymás után a folyosón beszélgető Nándori Leventét… Öt pont kell neki, be is üti, így ismét ezüstérmes vagyok.

A hétvégén utolsó mérkőzésemet az ifjú osztrák tehetséggel, Sebastian Preiniggal játszom. Asztaliteniszben nagyon jól tartja magát, de a tollasommal és a squashommal már nem bír, így győzelemmel fejezem be a hétvégét. A verseny a végéhez közeledik, már csak néhány mérkőzés van hátra, köztük az utolsó magyar érdekeltségű döntő, a szenior finálé. Egyik oldalon a világranglista vezető magyar, Sákovics Péter, a másikon a német Joachim Gersdorf. Pingpongban meglepően sok pontot szerez a német, a tollaspályán pedig nyer is! Igaz, a győzelméhez kellett egy vitatható pont is a csata végén, amikor egyenlíthetett volna Péter, ha megadja a pontot a bíró… De nem adta meg, így következik a fallabda, ahol nagyon összeszedetten és koncentráltan játszik a német, és a szombathelyi játékos hajrája sem elegendő a győzelemhez. A teniszpályán Péter azt mondja, élete formájára lesz szüksége a győzelemhez, a meccs feléig sikerül is neki a bravúrtenisz, végül azonban belelendül Gersdorf, és megnyeri a döntőt. Már csak a női finálé van hátra, azt is gyorsan lejátsszák, a cseh Kubanova megvédi címét a világbajnok Zeoli ellenében.

Eredményhirdetés következik. Asztalon a plakettek, kupák, mindenki izgatottan várja a jutalmát. Magyar érmeknek ezen a napon is örülhetünk, hiszen Kocsis Ildikó bronzérmes női szeniorban, Szalay Zsolt harmadik B kategóriában, Sákovics Péter ezüstérmes férfi szeniorban, Virágh András harmadik, én második vagyok férfi C-ben, míg a junior U13-as dobogót teljes egészében magyarok foglalják el! Amióta racketlon versenyeken indulok, olyat még nem láttam, hogy három magyar álljon ugyanazon a dobogón egy nemzetközi versenyen. Márpedig most így van: aranyérmes Francia Botond, míg a dobogó másik két fokát a Szalay testvérek foglalják el. Marcel Weigl is megemlíti: a magyar racketlon jövőjét láthatjuk! Kis székhordás és fényképezkedés után irány a parkoló. Mindenki indul haza, Péter érdeklődik a bolgároknál, mekkora út áll előttük. A válasz: 1000 kilométer, vagy 10 óra, ahogy tetszik… Ilyenkor örül igazán az ember, hogy Pécs csak 350 körül lehet…

Hétfő reggel. Ébredés fél hétkor, fel a hétórás buszra, majd be az iskolába. Töri fakt, francia forradalom. Hiába, a versenynek vége…