2013. december 30., hétfő

Best of 2013

A 2013-as esztendő végéhez közeledvén, itt az ideje a visszatekintésnek. Díjátadó gálánkon 5 kategóriában osztjuk ki díjainkat, megjutalmazzuk a legjobb sportolót, csapatot, edzőt valamint kiosztunk két különdíjat is. Az év legnagyobb csalódását okozó magyar sportoló Pelikán elvtárs Magyar Citrom különdíját kapja, míg a legtöbb olvasói szavazatot összegyűjtő sportember a Közönségdíj elismerést veheti át. Minden kategóriában 5 jelölt szerepel, közülük a legtöbb újságírói szavazatot összegyűjtő versenyző diadalmaskodik. Kivétel a Közönségdíj kategória, ahol nincsenek jelöltek, csak a megszavazott győztes.
A díjátadó helyszíne a vadonatúj, felújított magyar nemzeti aréna, a Puskás Ferenc Stadion. Konferál az élő magyar sportriporter-legenda Menczer Tamás, a díjakat átadja az élő magyar futball-legenda, Torghelle Sándor.

Az év sportolója díj jelöltjei:

Jesper Ratzer
Az egyik legkézenfekvőbb választás, ugyanis idén mindent elért a dán racketlonos, ami még hiányzott neki. Egyéni világbajnok lett, 2011 döntőbeli veresége után visszavágott Calum Reidnek az elődöntőben, míg a fináléban honfitársát, Kasper Jonssont verte meg magabiztosan, így megérdemelten lett világbajnok. Párosban Jonssonnal megvédték világbajnoki címűket, míg vegyes párosban, Nathalie Zeolival az oldalán ezüstérmes lett. Továbbra is veretlen tollaslabdában, bár a VB-döntőben nagyon megszorongatta Jonsson. Egyéniben mindössze két vereséget szenvedett el az egész év során, a King of Rackets-en kapott ki Kasper Jonsson-tól és Thorsten Deck-től.

Usain Bolt
A jamaikai csodafutó továbbra is bombaformában van, a moszkvai világbajnokságon három aranyérmet szerzett, megnyerte a 100 métert, a 200 métert, valamint a győztes 4x100-as jamaikai váltónak is tagja volt. Laza életstílusán szerencsére nem változtatott, az edzések mellett még mindig a hajnalig tartó bulizás a leggyakoribb elfoglaltsága. Olyan fölénnyel uralja a férfi atlétikát, mint utoljára Carl Lewis. Komoly esélyes az aranyserlegre.

Sebastian Vettel 
Az autósport szerelmesei szerint, ha nem ő nyer, akkor a világ legnagyobb igazságtalansága történik meg. A német pilóta sorozatban negyedik világbajnoki címét gyűjtötte be, a tőle megszokott magabiztossággal. Már több futammal a szezon vége előtt bebiztosította sikerét, a többiek reménytelen küzdelmet folytattak Vettel utolérésére.

Cristiano Ronaldo 
A portugál labdarúgó ugyan komoly trófeát nem nyert az évben, mégis minden kétséget kizáróan a legjobb formában focizott ebben az esztendőben. Több gólt lő, mint ahány mérkőzésen pályára lép, hihetetlen mutatókkal rendelkezik. Az Aranylabda és az Aranycipő legfőbb esélyese. Ahhoz, hogy díjátadónkon is trófeához jusson, szüksége lesz a Real Madrid szimpatizáns újságírók szavazataira.

Rafael Nadal 
A spanyol teniszező remek visszatérésétől volt hangos a sportsajtó 2013-ban, ugyanis Nadal két Grand Slam trófeát is begyűjtött, nyert a Roland Garross-on, valamint a US Open-en is. A két nagy tornán kívül számos kisebb versenyen is győzött, ám a világbajnoki címet továbbra sem sikerült begyűjtenie, ugyanis nagy riválisa Novak Djokovics diadalmaskodott Londonban. Nadal végső győzelmére kevesebb esélyt látnak a fogadóirodák, ugyanis köztudott, hogy az egyik befolyásos újságíró nem nagyon szívleli.


Az év sportolója Jesper Ratzer - Fotó: Robert Danis


Óriási meglepetésre az ismeretlen dán mindenkit megelőzött a szavazáson, Bolt egyenesen röhögőgörcsöt kapott, amikor kinyitották a borítékot, míg Nadal majdnem elsírta magát. A racketlonos nyilatkozatában megígérte, meghálálja a bizalmat, és továbbra is minden erejével azon lesz, hogy gyarapítsa trófeái számát, miközben civil foglalkozásában, a neurológiában is helytáll!

Az év csapata díj jelöltjei:

Janus Gimnázium asztalitenisz csapata 
Bár a kedvezőtlen sorsolás miatt nehezen indult be a szekér a trió számára, végül a Kozármisleny ellen megtörték a jeget, és megszerezték első győzelmüket. Az őszi fordulók után 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 4 vereséggel állnak, de egyre erősebbek, a bajnokság végére még a legjobb öt közé is beférhetnek! Szinte hihetetlen, hogy bekerültek a jelöltek közé, sokan bundát gyanítanak a háttérben.

Brazília női kézilabda csapata
A brazil lányok óriási meglepetésre győztek az év végi kézilabda világbajnokságon Szerbiában. Legnehezebb mérkőzésüket a negyeddöntőben a magyar csapat ellen játszották, ahol csak kétszeri hosszabbítás után tudtak nyerni. A csapat alapembere a Győri ETO átlövője, Amorim. A brazilok végső győzelme a gálán nagy meglepetés lenne, akárcsak a szerbiai siker. De mint tudjuk, a sportban minden megtörténhet…

FC Bayern München  
A bajor csapat sok balszerencsés találkozó után májusban, a Wembley-ben ért fel Európa csúcsára. A Bajnokok Ligája fináléjában Mario Mandzukic és Arjen Robben góljával 2-1-re győzték le a nagy rivális Dortmundot. Heynckes mester együttese szeptembertől Pep Guardiola vezetésével készül az újabb hódításra.

Magyar férfi vízilabda-válogatott 
Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata tíz év után ünnepelhetett ismét világbajnoki sikert, 2003 után ismét Barcelonában ért fel a csúcsra a gárda. A fiatalokkal felfrissített csapat az elődöntőben és a döntőben is drámai csatában győzött, először a horvátoknál, majd a montenegróiaknál bizonyultak jobbnak. Kemény Dénes szerint biztos befutó a legjobb csapat kategóriában az együttes. Ehhez azonban az újságíróknak is lesz egy-két szava…

Miami Heat 
A floridai kosárlabdacsapat megvédte bajnoki címét az NBA-ben, LeBron Jamesék kétséget sem hagytak afelől, hogy melyik a legjobb kosárcsapat Észak-Amerikában. Az idei szezon még javában tart, de nem csodálkoznánk, ha tripláznának Bosh-ék. A gálánkon ugyanakkor többre is szükségük lesz a győzelemhez, mint James triplái. 

Az év csapata: a magyar vízilabda-válogatott

A borítékot még ki sem bontották teljesen, amikor Benedek Tibor legénysége már talpon állva várta a szólítást. A díjat Varga Dániel csapatkapitány vette át, majd megmutatta azt LeBron Jamesnek, aki irigykedve vágta a grimaszokat.

Az év edzője díj jelöltjei:

Benedek Tibor 
A magyar vízilabdások szövetségi kapitánya a londoni kudarc után vette át a csapat irányítását Kemény Dénestől, aki a vízilabda szövetség elnökévé lépett elő. Benedek fiatalítási kísérlete hatalmas sikerrel zárult, miután Barcelonában világbajnokok lettek a fiúk. A legjobb csapat díját már elhódították, most a duplázásra készül Tibor.

Tóth Henrik
Ismét egy kevésbé ismert név a jelöltek között. A magyar tollaslabda aktív legendája, örökös magyar bajnoka idén vált főállású edzővé. Ehhez nagyban hozzájárult Károlyi Ákos májusi tragédiája, akinek a helyén óriási űr maradt Pécsen. Henrik azonban remekül pótolta a pótolhatatlant, és kiváló edzővé fejlesztette magát, miközben saját maga is edz. A külföldi újságírók valószínűleg nem igazán ismerik, de kemény módszereivel sejtésünk szerint hamar betörné az esetleg nem rá szavazó firkászokat.

Jupp Heynckes 
A Bayern München vezetőedzőjeként német bajnoki címig, német kupagyőzelemig és Bajnokok Ligája sikerig vezette a bajorokat 2013-ban. A szezon végén leköszönt, helyét Pep Guardiolának adta át, akivel tovább szárnyal a Heynckes által kialakított sikercsapat. A szakértők szerint az egyik legnagyobb esélyesnek számít a kategóriában.

Shane Tusup 
Sokak számára megtévesztő lehet a név, ám senki se hagyja magát átverni, hiszen egy hamarosan hivatalosan is magyar állampolgárságú szakemberről van szó. Hosszú Katinka edzője, egyben barátja idén robbant be a köztudatba, miután sikert sikerre halmoz tanítványával. Katinka világbajnok lett Barcelonában, míg különböző rövidpályás viadalokon közel száz aranyérmet is begyűjtött az év során. Az edző nem csak dirigál, maga is hozzátett egy ezüstöt a családi éremkollekcióhoz a hetekben.

Ivan Lendl 
A volt csehszlovák teniszsztár Andy Murray edzőjeként került ismét reflektorfénybe. Tanítványa megtörte az átkot, Wimbledonban 77 év után britként győzni tudott, és ha sérülése nem hátráltatta volna, talán a US Open-en is győzni tudott volna. Lendl-ről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy puha, így biztosan számíthatunk a gálán kemény megjegyzéseire, Torghelle Sándornak pedig fel kell készülnie egy esetleges csontropogtató kézfogásra.

Az év edzője: Tóth Henrik
Torghelle Sándor hatalmas megkönnyebbülésére nem Lendl nyert, így nem a marcona csehvel kellett kezet fognia, hanem a kifinomult stílusú öltönyben megjelenő Tóth-tal. A szavazás során a legkevesebb szavazatot kapta a tollaslabdaedző, ám az újraszámolásnál kiderült, hogy a szavazatok nagy része érvénytelen, így az élre ugrott, ő viheti haza a díszes trófeát. A rangos elismeréshez Lee Chong Wei SMS-ben gratulált a magyar szakembernek.

Pelikán elvtárs különdíjának: a Magyar Citrom-díj jelöltjei:

Devecseri Szilárd
2013 elején nagy valószínűséggel kevesen ismerték a fiatal magyar futballista nevét, ám októberben egy amszterdami estén az egész világgal megismertette magát. Devecseri ugyanis szépségdíjas fejesgólt szerzett a holland-magyar VB-selejtező mérkőzésen. Apró szépséghiba, hogy saját csapatának a hálójába. Hiába próbálta Arjen Robben vigasztalni, összetört a szombathelyi tehetség, a mérkőzés után azt nyilatkozta, nem is játszott rosszul… A Magyar Citrom-díj legnagyobb esélyese nem fogadta el a rendezők meghívását, jelenleg szűk családi körben nézi a televízióban a gálát.

Cseh László 
A világbajnok magyar úszóról nehezen gondoltuk volna, hogy ebben a kategóriában fogjuk jelölni, ám a decemberi rövidpályás Európa-bajnokságon mutatott „fantasztikus” úszásával rászolgált a meghívásra. Cseh a 200 méteres vegyes úszás döntőjének legnagyobb favoritja volt, a fogadóirodák alig fizettek pénzt a győzelmére, ám Laci mindenkire rácáfolt, a „bravúros” utolsó helyet szerezte meg…

Szényi Péter és Rédli András 
A megosztott jelölés annak köszönhető, hogy mindkettő világbajnok párbajtőrözőt Marosi Ádám búcsúztatta a magyar bajnokságon. A nyáron világbajnok magyar csapat két tagja sem tudta legyőzni az öttusázót, aki magyar bajnok lett férfi párbajtőr egyéniben. Szényi és Rédli teljesítményére nincs mentség, egy öttusázó ne verjen meg világbajnok vívókat!

Egervári Sándor 
A Pelikán elvtárs különdíjban nem csak sportolók nyerhetnek, így kerülhetett a jelöltek közé a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya is. Egervári világbajnoki kvalifikációt ígért kinevezésekor, sokáig úgy is tűnt, hogy sikerül a bravúr, ám a fantasztikus 2013-as hadjárattal sikerült a tervet dugába dönteni. Az eredménylistán egy 0-3 és egy 1-8 ragyog, nem úgy, mint Egervári arcán a mosoly, amikor megtudta, hogy meghívtuk a gálára. 

A Magyar Citrom díjas: Devecseri Szilárd

A papírforma érvényesült, a szombathelyi védő magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt. A díjátadásra személyesen Pelikán elvtárs vállalkozott, ám Devecseri távollétében kénytelen volt a saját maga által készített remekművet postán eljuttatni Szombathelyre. Helyi források szerint Szilárd sírvafakadt, amikor kibontotta a dobozt, melyben egy emberi fej nagyságú arannyal bevont citrom volt…

Közönségdíj

A győztes: Tippszmiksz Csabi

A nyertesre annyi szavazat érkezett, hogy a számítástechnikai rendszerünk egy óra alatt összeomlott. Mire sikerült megjavítani, már hatszámjegyű volt a szavazatok száma. Csabit kedvenc tartózkodási helyén kerestük meg, hogy közöljük vele az örömhírt. A Kaposvári Rákóczi stadionjában értük utol Csabit, aki örömében alig tudott összefüggően beszélni, csak három szófoszlányt sikerült értelmeznünk: Milinte te szemét, tipszmikszűté?

A díjátadó gála óriási sikerrel zárult, a szervezők megígérték, hogy jövőre is folytatják a megkezdett hagyományt. A szabály értelmében, 2014-ben Tippszmiksz Csabi fogja a díjakat átadni. A csalódott jelöltek számára pedig (akik nem győztek), csak annyit üzent Csabi, hogy tipszmikszűjenek…

Most búcsúzunk, köszönjük a figyelmet, a viszontlátásra! Sportsikerekben gazdag Újévet kíván mindenkinek a „Minden pont számít” blog szerkesztősége! Találkozzunk jövőre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése