2016. április 10., vasárnap

Két pont az élet


Tapasztalat van már bőven - Fotó: Szerecz Ferenc

Őszintén bevallom, nem erre készültem. A terveimben egy beteljesült álom történetének lefestése szerepelt. Meg akartam osztani a világgal, vagy legalábbis az olvasóimmal, hogy egy tollaslabda magyar bajnoki címnek is lehet olyan üzenete, ami erőt adhat másoknak, akár teljesen laikusoknak is. Ahhoz, hogy ezt leírhassam, egy dolognak kellett volna megvalósulnia. Madarász Réka és Szikra Csaba vegyespárosának meg kellett volna vernie Bukoviczki Nikolettát és Krausz Gergelyt a felnőtt magyar bajnokság döntőjében. Nem sikerült. De úgy érzem, ez a lényegen már nem változtat.

Minden országnak, minden sportágnak vannak legendái. Legendák minden szinten, ligában léteznek. Mindannyiuknak vannak közös jellemzőik. Általában az átlagnál több időt töltenek el aktívan az adott közösség életében, sikereket érnek el (de nem feltétlenül a legnagyobbakat), és tetteikkel példát mutatnak az utánuk következő korosztálynak. A legendák sosem maguk akarnak azzá válni, a közönség, a sajtó, a sporttársak teszik őket azzá. Legenda Ole Einar Björndalen, Taróczy Balázs, vagy Király Gábor. És a magyar tollaslabdában ide tartozik már Szikra Csaba is.

Szikra 1979-ben született, egy olyan évben, amikor még Kádár János volt a pártfőtitkár, és a világ a Szovjetunió afganisztáni katonai bevonulására figyelt. Én még meg sem születtem, amikor ő már felnőtt magyar bajnok volt a Zrínyivel csapatban (1996), és ezt az évek során még további három aranyérem követte. Sok-sok ezüst és bronz mellett. Hazai nevelésű játékosként több mint 25 évet húzott le a Honvéd Zrínyi SE-nél.

Az idei szezonnak már úgy indult neki, hogy ellenfeleinek majdnem fele akár a saját gyereke is lehetett volna. Vegyespáros-partnere például egészen biztosan. A riválisok közül egyedül két játékos volt nála idősebb a mezőnyben. Ugyan egyéniben már nem igazán versenyzett, viszont férfi párosban és vegyesben rendre érmekkel térhetett haza a magyar versenyekről, valamint februárban ismét válogatott lett a kazanyi Európa Bajnokságon. Az év legfontosabb megmérettetésére, az országos bajnokságra első, illetve második kiemeltként érkezhetett. Talán az utolsó lehetősége állt előtte, hogy 2009 után végre begyűjtse az ötödik aranyérmet, zsinórban elveszített finálék után.

Azt valószínűsíteni lehetett, hogy erre csak vegyespárosban lehet esélye, hiszen a férfi párosok mezőnyében a Krausz-Szatzker duó évek óta uralja a hazai mezőnyt. Ellenben a másik versenyszámban papíron sem számított esélytelennek párjával, Madarász Rékával, hiszen a kétszeres címvédő Sárosi-Krausz páros nem nevezett, ráadásul a legerősebb pécsi páros is a másik ágra került.
Nem történt meglepetés, Szikráék bejutottak a vasárnap délutáni fináléba. Ahol a várakozásoknak megfelelően a már két megnyert döntőn túllévő (férfi egyéni, férfi páros) Krausz Gergely és az élete első felnőtt OB-döntőjén játszó Bukoviczki Nikoletta várta őket.

A mérkőzés döntő játszmába torkollott. Ahol végül csupán két pont döntött. A pécsiek javára. Két esztendővel az elveszített férfi páros döntő után, ismét a Hodos csarnokban, ismét döntő szettben, ismét 2 ponttal maradt alul Szikra Csaba. Kereszti Zoltán után ezúttal Madarász Réka oldalán. Az akkori nyertesek egyike is pont Krausz Gergely volt. A sors megismételte önmagát.

Azonban pár dolgot érdemes még megemlíteni. A pályán lévők közül a két lány életkora összeadva is kevesebb volt, mint Szikráé, míg Krausz is több mint 10 évvel később született a dunavarsányi versenyzőnél. Ennek ellenére csupán két pont választotta el attól, hogy 20 esztendővel első felnőtt magyar bajnoki címe után megszerezhesse az ötödiket. Nem sikerült. Győzött a fiatalság.

A fenti két bekezdés helyett egy sokkal vidámabbat, dicsőségesebbet terveztem írni. Nem így alakult. A mesének nem lett szép vége, ezúttal elmaradt a csoda.

Azonban egy esetleges aranyéremnél is többet elárul az a tény, hogy komoly összeget rá mernék arra tenni, hogy Szikra Csaba holnap délután lent lesz edzésen. 37 évesen, egy két ponttal elveszített magyar bajnoki döntő másnapján is…

1 megjegyzés:

  1. Halas vagyok a segitsegert, tamogatasert, amit kaptam a csaladomtol, edzoktol, csapattarsaktol es baratoktol. Veluk tudok meg mindig kozottetek lenni, kuzdeni, jatszani. Nagyon nehez ebben a mezonyben, de ertekesse teszitek az eredmenyeimet. Sajnalom, hogy elbotlottam a celegyenesben. De lehet, hogy ezzel egy jovobeli aranyhoz szukseges pluszt kaptam.
    Koszonom az elmenyt a partnereimnek, Szent-Andrássy Márknak es Madarász Rékának

    VálaszTörlés